A hétvégén, ahogy beköszöntött az igazi nyár, előszedtem a rövidnadrágjaimat. És amikor simán rámjöttek, nagyon örültem! Vannak olyanok is közöttük, amik csak terhesség előtt voltak jók rám, meg olyanok is, amiket már jóval előtte kinőttem. Na most olyanba is belefértem, amit kb. az esküvő nyarán vettem fel utoljára. Olyan jó érzés!!! Biztosan most is vannak olyanok, amik még így is szűkek, vagy épp rámjönnek, de nem állnak jól, de amiket úgy ítéltem meg, hogy ebbe a kategóriába tartoznak, azokat még nem vettem elő. :D
Most tartok 6 kg fogyásnál, ami már majdnem a fele annak, amit (elsőre) kitűztem magam elé. Meg vagyok elégedve. :) Laci szinte minden nap elmondja, hogy milyen ügyes vagyok, és hogy látszik ám, és ez nagyon jólesik! Sőt, rajta kívül is egyre többen megkérdezik, hogy fogytam, ugye? És olyankor büszkén mondom, hogy remélem, mert szándékomban áll(t). Bő három hónap alatt lement 6 kg, ami szerintem elég jó. Most már két kilóval kevesebb vagyok, mint amikor a terhességet kezdtem, tök jó!
Még mindig nem tornáztam egy percet sem, szóval az a hat kiló úgy csúszott le, hogy sokat nem tettem érte. Igazából nagyon jó módszert választottam, mert nem telik túl nagy erőfeszítésembe. Na jó, ez nem mindig igaz, mert néha délutánonként vagy esténként majd' meghalok valami olyanért, amit nem ehetek meg. De az a jó ebben a módszerben, hogy nem kell hetekig, hónapokig várnom rá, csak másnap reggelig. És egyre több dolgot tudok kiváltani olyan étellel/itallal, amik már az én életmódomba is beleférnek.
Sima fehér cukrot már nem eszem, nem is tudom, mikor használtam utoljára. Helyette fruktózt használok, vagy még annál is gyakrabban édesítőt (folyékony Ezerédest). Sokszor a gyerekeknek is gyümölcscukorral édesítem a teáját, vagy a tejbegrízt, ilyeneket.
Sima csokit sem vettem már ezer éve (de azért olyan van itthon, ami még a mikuláscsomagból maradt, vagy ajándékba kaptunk :) ), helyette diabetikus csokit szoktam venni. A Ritter Sport diabetikus tejcsokija a kedvencem, de az Aldiban is találtam már diabetikus csokit- az nem annyira finom, de elfogadható. Mindig van itthon diabetikus csoki, csak azért, hogy ha menthetetlenül rámtör a csokihiány este, akkor ne a sima csokira vessem rá magam. :
Gyümölcsös joghurtot sem szoktam venni mostanában, csak a gyerekeknek néha. Natúr joghurtba teszek diabetikus lekvárt, és nagyon finom úgy! És akkor a lekvár: anyukám házi lekvárjait is nagyon régen kóstoltam már, diabetikusat szoktam abból is venni, de idén nyáron akarok főzni fruktózzal vagy édesítővel én magam is.
Kakaót mostanában nem iszom, pedig nagyon szeretem. Ihatnék persze főzött kakaót natúr kakaóporból, édesítőszerrel, de megmondom őszintén, eléggé lusta vagyok hozzá, így marad a csokis ízű savóitalpor tejjel elkeverve. A karamellástejet viszont, ami a másik nagy kedvencem, nem nagyon tudom kiváltani semmivel, így az kimarad- délutánig ihatnék fruktózosat, de esténként szoktam megkívánni.
Sima fehér kenyeret vagy pékárut is nagyon ritkán eszem, helyette teljes kiőrlésű tönkölybúza kenyeret szoktam sütni, azt szeretik a lányok is szerencsére. Még így is, hogy hárman esszük, majdnem egy hétig kitart egy vekni. Kenyeret csak reggel szoktam enni, vagy esetleg még az ebédhez, ha olyat eszem. De délután vagy este kenyér helyett már csak puffasztott rizs- vagy búzaszeletet eszem, vagy néha Abonettet vagy hasonló kenyérpótlót.
Fehérliszt helyett zabpehelylisztet használok, ha pl. főzelék sűrítésére kell, vagy étkezési keményítőt, vagy a már említett tönkölybúzalisztet, de azt ritkábban.
A krumplit, rizst, tésztaféléket délután háromig simán megeszem, pedig az update szerint van közülük, amiket csak délig lehetne, de azt nem mindig tudom megoldani. És mivel így is fogyok, nem aggódom miatta. De délután és este már kihagyom ezeket.
Egyre több receptet próbálok ki Szoó Judit Kilófalós könyveiből, most már megvan mindhárom kötet, és várom a továbbiak megjelenését. Laci szerint elég lesz már ennyi is, de nem úgy van az! :) Nagyon sokat segít Judit a receptjeivel, meg a tanácsaival is, de bevallom őszintén, nem teljesen hagyatkozom az ő módszereire. Kombinálom Norbi és Judit elveit, és úgy tűnik, sikerrel. A Kilófaló is az update-ből indult ki, de azóta pár dolgot módosítottak rajta- például Norbi szerint csak a szénhidrát az "ellenség", Judit viszont a zsírt is kerüli, amennyire lehet. Nos, én sem étkezem zsírosan, meg az epém miatt eleve nem is szabad, de nem törekszem mániákusan a zsírmentességre. Nos, ilyenekre gondoltam. :)
Egyébként lényegében csak a délutáni-esti kajázásommal kell megszenvednem a magamét, mert reggel és délben nagyjából ugyanúgy eszem, mint eddig. Simán megengedek magamnak reggelire bármit: minden nap iszom egy kávét (Nescafé), jó nagy bögréből, de a cukor helyett most már édesítővel, illetve kenyér valamivel, de az a kenyér teljes kiőrlésű tönköly. Legtöbbször valamilyen felvágottat, sajtot, vajat vagy margarint eszem, néha tojást, és nagyon ritkán mézes vagy lekváros kenyeret, de olyankor sima lekvárral általában. Ebédre is ugyanazokat eszem, mint eddig, de ha például anyósomék rántott valamit készítenek, vagy hasábburgonyát, azért azt kihagyom (a bő zsíradékban sült dolgokat igyekszem kerülni). Délelőtt néha belefér egy kis nasi, csoki, fánk, de ha elüti a delet a harang, már nem engedem magamnak. És nem minden nap, hanem csak ritkán. De ha megkívánok valami bűnöset, nem nagyon fogom vissza magam délelőtt. :)
A gyerekektől valahogy megkívántam az uzsonnázást, és mostanában szoktam enni én is velük- joghurtot, cukormentes müzliszeletet (a Lidlben van kétféle is, mogyorós és almás, elég jók), kilófalós sütit, ilyesmiket. Vacsorára pedig puffasztott búza- vagy rizsszeletet, Abonettet szoktam enni felvágottal, sajttal, tojással, virslivel, tejföllel, mikor mivel, vagy nagyon ritkán diabetikus lekvárral, vagy néha zabkását. Látható, hogy azért nem folytatok aszkéta életmódot, csak a nasiból, az édességből és a kenyérből kell visszavennem.
Két dolgon tervezek változtatni: az egyik, hogy több folyadékot kellene innom; a másik, hogy mozognom is kellene valamit. A folyadék a kisebb gond, az egyszerűen csak nem jut eszembe. A mozgás már más: ahhoz lusta is vagyok, és időm sem nagyon van rá, így csak halasztom, halasztom a kezdést. De majd!!!! :)